Olvassátok el Gina újabb kedves kis történetét, akinek a matek sok éven keresztül beárnyékolta a mindennapjait. Mi már felnőtt fejjel találkoztunk egymással - sajnos - így nem volt lehetőségünk segíteni neki a matekos problémák leküzdésében. Ám soha nem késő, hiszen nem tudhatjuk mit hoz az élet...

Íme a történet

Egek, nem vagyok okosabb, mint egy ötödikes?! - avagy valaki igazán elárulhatta volna, hogy egy alsós matekpélda kemény fejtörést okozhat felnőtt fejjel is...

Annak idején a 26 évemmel a mai világban viszonylag fiatal anyukának számítottam, amikor megszületett a kisfiam. A félresiklott párkapcsolatok, a szakmai tapasztalat megszerzése, és az élethosszig tartó tanulás mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a családalapítási kedv időben kicsit kitolódjon. Én viszont mindig úgy voltam vele, hogy ha rendben lesz a csillagok együttállása, akkor mire is várjak? Mivel a kisfiam szeptemberben kezdi a második osztályt az általános iskolában, mondhatjuk a csillagok tudtak valamit :) De nem sietek ennyire előre...

Érdekes dolog ez a gyermekvállalás kérdés, attól függetlenül, hogy hatalmas felelősség is egyben, az élet legnagyobb kalandja. Szerintem erről sokan hasonlóan vélekednek. De azért a valóság mellett se menjünk el, mert az is biztos, hogy erre felkészülni nem lehet. Persze van, amiben igen, de a többségében inkább nem...

Mint mindenkit, engem is elláttak rengeteg jó szándékú tanáccsal, meglátással, nyugtató gondolatokkal, amelyekből a kedvenceimet meg is osztom veletek:

• nyugi, ahogy megszületik a baba, a kilók csak úgy potyogni fognak rólad lefelé. Nah persze, bár lehet, hogy csak én voltam az a szerencsés, aki még a levegővel is a kilókat harapta...
• nem kell siettetni, erőltetni semmit, majd elhagyja a pelust a gyerek, ha eljön az ideje - való igaz, egy gyereket sem láttam pelenkában iskolába menni, úgyhogy ebben van valami...:)
• oh, hát a "miért korszak" le fog csengeni, csak egy kis türelem kell - namármost az van, ha valamit jól csinálsz, akkor ennek soha nem lesz vége. De most min is vagyunk meglepődve, én például a mai napig kérdezek...

Nagyon élveztem, hogy harminchoz közel négykézláb, újra felfedezhetem a világot egy másfajta perspektívából. Lementem én is újra kisgyermekkorba, teltek az évek, de arra nem készített fel senki, hogy nekem is újra kell járnom az elemi iskolát....! :)

Olyan cukik vagyunk mi szülők, de tényleg...A suliban a folyosón ugyanúgy pusmogunk egymással, ahogy annak idején tettük kisiskolás korunkban.

Tehát ebben nincs túl nagy különbség, ellenben a témát illetően. Oh, hát itt már nem a gondtalan csacsogás megy, hanem a homlokráncolás, miközben oldalba bököd a szülői értekezleten melletted ülő anyukát miközben a matek felmérőt nézegeted, hogy bocsi, te érted ezt? Mert, hogy őszinte legyek, én a kérdést sem...:)

No, hát itt tartunk, nyugodtan mondjuk ki, nem vagyunk ezzel egyedül.

Sokszor felteszem magamban a kérdést miközben a gyermekem kérdésekkel bombáz, hogy vajon okosabb vagyok, mint egy ötödikes?!

Az igazság az, hogy erről nincs szent meggyőződésem. De nem kell megijedni sem, hiszen nem kell mindent fejből tudni...ég áldja a Wikipédiát. Bevallom derekasan, hogy néha bizony időt kérek két kérdés között, mert a tudás és az emlékek az évek során bizony megkophattak és a választ azért nem bíznám a véletlenre.

Magamról talán annyit tanulás tekintetében, hogy nem születtem zseninek, sokkal inkább a szorgalmasak táborát erősítettem. (Oké, ez középiskolában nem látszott igazán.)

Bezzeg a tesóm nagyon jó eszű volt, ellenben szorgalma kb. nulla. Szerintem a középiskolát úgy végezte el, hogy egy darab füzete nem volt. Én legalábbis nem láttam. Azt pedig kötve hiszem, hogy lakat alatt tartotta volna őket.

Tehát, nem voltam kiemelkedő tanuló soha, nem is törekedtem rá, hoztam úgy az átlag négyest. Matekot kivéve. Uhh, ott nagy gondok voltak. Sok szenvedés, küszködés övezte a tanulással töltött éveket, mert a matekot nem lehetett megúszni.

Pláne úgy, hogy ha közgazdász képzésre jelentkezel. Csodás döntés. :) Ott nehéz a matekot bojkottálni.

No mindegy, ez akár egy másik történet is lehetne, itt azonban csak annyiban érdekes, hogy éltem a gyanú perrel és tartottam is tőle, hogy az én egyetlen ici-pici fiam is hasonló gondokkal fog küzdeni.

Hű, az anyapara már kétéves korában felütötte fejét ezen a téren, így roppant boldog voltam, amikor azzal szembesültem, hogy minden érdekli, ami számokkal kapcsolatos, leül, foglalkozik vele, hatszáz kérdést tesz fel fél perc alatt, amire természetesen választ is vár.
Szerencsések vagyunk, mert ez a mai napig nem változott. :) Jól van oké, annyira azért ne izguljunk, hiszen ez még csak az első osztály, talán itt még tudok válaszolni... Na de felelősségem teljes tudatában ki merem jelenteni, hogy a következő évtől már gondok lehetnek :)

A gyerek logikája már most fényévekkel előrébb jár az enyémhez képest és nincs mit szépíteni, ez egyedül nem fog menni. Nagyon klassz a tanító nénije a suliban, aki a matekot tanítja, foglalkozik is vele, mert, ahogy mondja, a kisgyereknek van érzéke hozzá. Na, most én ennek végtelenül örülök, mert nem díjaznám, ha a sors ismételné önmagát.

Na de hogyan lesz ez kérem otthon, suli után a mindennapokban, amikor majd nekem kellene segítenem...

Mit csinál ilyenkor a modern anya? Nem, nem arról van szó, hogy félresöpörjük a felmerülő problémát és majd valahogy lesz. Nem is arról van szó, hogy úgy csinálunk, mintha nem lenne, és elhisszük, hogy nincs is. Sőt, arról sincs szó, hogy mentesíteni akarjuk magunkat a gyerekkel való tanulás vagy foglalkozás alól. Csupán egyet kell felismerni...amikor a feladat túlnő rajtunk...

Nagyon egyszerű dologra gondolok...
ha beteg a gyerek, elviszem az orvoshoz, majd betartom a teendőket, ha érdekli a sakk (uhh, már megint egy ilyen logikai, komoly dolog), akkor keresünk egy szakkört, ahol egészen biztos, hogy többet tanul, mintha én próbálnám elmagyarázni a számomra felfoghatatlant. Arra gondoltam prevenciós jelleggel - mert magam miatt azért erősen tartok ettől a helyzettől -, hogy a matekhoz is hasonlóan kell hozzáállni. Hát akkor mi a teendő? A google a barátom, körülnézek mik a lehetőségek. Ez eddig nem nagy kunszt, fog ez menni. Így találkoztam a Matek Oázissal. Kicsit informálódtam ismerős anyukák körében, ismerik-e, ilyesmi, aztán megnézegettem az oldalt, hogy kik ők, mivel foglalkoznak, miért olyan népszerűek. Beregisztráltam és így hozzá tudtam férni ingyenes tartalmakhoz, ahol szépen, tisztességesen végig is néztem egy-két oktató videót. Szuper, ez az, amire szükségünk van! Nekem legalább annyira, mint a gyereknek.

Már csak a megfelelő pillanatra vártam, amikor egyik délután a kisfiam suliból hazatérve késztetést érzett arra, hogy matek példákat írjon elő nekem. Oh, hát eljött az én időm - gondoltam - most megismertetem a tutival. Hát mit mondjak, sikerült... a földön ülve, otthon, rögtönzött matek órát varázsoltunk Bea nénivel, aki folyamatosan magyaráz, kérdez mindenféle ábrák, diagramok, kisautók stb. segítségével. Aztán hagytam utána, hogy egymaga garázdálkodjon az oldalon, mondanom sem kell egyből rátalált egy játékra, ami összeadásról szólt a húszas számkörben. Denevérek viszik a feladványokat, és ha helyes a megfejtés, akkor a kis denevérek lepotyognak. Na, hát aznap kimaradt az esti mese (irgumburgum), mert a denevérvadászat annyira bejött, hogy az idő jelentőségét veszítette.

Nem megy nálunk ritkaság számba, hogy miközben én a vacsorát készítem, közben Bea nénit hallgatom, mert megy otthon a házi matek...hát én ennek örülök. Sőt, hogy őszinte legyek, kicsit meg is nyugodtam, mert ezek az oktató videók egészen érettségéiig elkísérhetnek bennünket. Ha pedig lesz majd később fősuli vagy egyetem, ott is akad segítség. Ki tudja, ahogy közösen vagy a háttérből én is hallgatom, még akár rám is ragadhat valami. A life long learningbe belefér...:)

Persze mindig vannak, akik nem szorgalmazzák, hogy a gyerek a számítógép előtt üljön, ne tanuljon, ne gyakoroljon hétvégén vagy szünetben. Ezt mindenki eldöntheti maga, hiszen néhány év tanulási tapasztalat mindenki mögött van.

Az azonban biztos, hogy a mai gyerekek mások, mint mi voltunk. Ez nem azt jelenti, hogy ők rosszabbak, vagy hogy mi voltunk a jobbak, egyszerűen ez egy másik világ. Nem gondolom, hogy attól lenne valaki rossz szülő, ha - kontroll mellett persze - időközönként engedélyez némi időt a gyereknek a számítógép előtt.

A 7 éves fiam már most jobban ért a technikai kütyükhöz, mint én. És? Én majd örülök, ha verselemzésben tudok neki segíteni. Ott talán nem lesz gondom..:-)

Én is azt vallom, hogy a társas kapcsolatoknál nem igazán létezik fontosabb a világban, azt tartom szem előtt, hogy ebben a digitalizált létben az egyensúlyt tudjuk megtartani. A számítógép manapság nem egy luxuscikk, hanem egy natúr használati tárgy. Szinte mindenhol van már internet, és a világ használja is. Leginkább keresünk. Információt, tartalmakat, szinte bármit.
Én is így találtam a Matek Oázisra.

Ha neked is vannak/voltak hasonló érzéseid, netán gondot okoz a matek a gyerkőcödnek, akkor ne keress tovább, mert a megoldás kéznél van. Nézz bele, ismerkedj velük, használd ki az ingyenes tartalmakat, olvass bele a felhasználók véleményébe. Szerintem ez a matek nektek is be fog jönni! :)