Olvassátok el Gina történetét, akinek a matek sok éven keresztül beárnyékolta a mindennapjait. Mi már felnőtt fejjel találkoztunk egymással - sajnos - így nem volt lehetőségünk segíteni neki a matekos problémák leküzdésében. Ám soha nem késő, hiszen nem tudhatjuk mit hoz az élet...

Íme a történet

Sziasztok!

A felvételi pontszámok lassan napvilágot látnak, így arra gondoltam, hogy megosztom veletek a saját kis sztorimat, egy olyan kedves kis esettanulmány gyanánt, mert a matekkal való kapcsolatomról akár még egy könyvet is tudnék írni. Másrészt szokták ugye mondani, hogy az okos ember más kárán tanul...hát nekem volt bőven károm, talán Te tanulsz belőle és okosabban állsz hozzá a dolgokhoz, mint ahogy én tettem anno.

A kudarcok ellenére is szent meggyőződésem volt, hogy én értem a matekot, sőt tovább megyek, még szerettem is, az általános iskolát csupa klassz jegyek övezték, azt gondoltam ebből gond tuti nem lehet, nagyon jó matektanárom volt, stabil alapokat kaptam, álmomban sem gondoltam volna, hogy a szerencsecsillagom földbe csapódik, és kőkemény küzdelem kezdődik, ami elég sokáig el fog kísérni az utamon. De nem is sietek ennyire előre...

A nyolcadik osztályt taposva erősen foglalkoztatott engem is a továbbtanulás kérdése, határozott elképzelésem persze még nem volt, azt azonban tudtam, hogy sima gimnáziumba nem akarok menni, inkább egy középiskolába, ahol már speciálisabb irányba haladnék tovább, így a választásom egy közgazdasági szakközépiskolára esett. Matekból is volt felvételi (mint tudjuk, semmi gondom nem volt a matekkal, így aztán nem is izgultam egy pillanatig sem) és a középiskola hirdetett felvételi előkészítőt. Arra gondoltam ártani nem árthat, a szüleim megoldották, hogy hetente kétszer a nem túl távoli nagyvárosba legyek logisztikázva, hogy semmi se állhasson a sikeres felvételim útjába.

Így is történt, a felvételim sikeres volt. Hurrá! Azonban négy évre megkaptam A matektanárt, aki az előkészítőn is foglalkozott a csoportommal. Itt kezdődtek a gondok. Valamiért nem sikerült szimpátiának kialakulni köztem és a tanár között, ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor elég volt, ha csak rám nézett és totál hülyének éreztem magam és ennek megfelelően minden, amit tudtam, huss, kiszállt a fejemből és rendre írtam a katonás matek dolgozatokat.

Elkezdtem gyűlölni a matekot, de olyan mélyről jövően. Gyomorgörcsöm volt a matek órák előtti este, folyamatosan stresszeltem, a házi feladatokat mindig a kollégiumi nevelőtanárommal közösen oldottam meg (szintén matektanár volt, csak kicsit más), hogy ha órán felszólítanak, tudjak érdemben hozzászólni, miközben már valóban elhittem, hogy totál hülye vagyok az egészhez. Érdekes volt a helyzet, mert jártam külön tanárhoz is, ott nem volt gond, értettem, megoldottam. A suliban viszont mindez nem köszönt vissza.

Ez ment négy éven keresztül egészen addig, hogy negyedik félévkor - épp a főiskolai felvételi előtt - a matektanárom motivációs jelleggel megbuktatott. Na, szép. Király. Motivációs jelleggel! Úgy éreztem elvágták a továbbtanulási esélyeimet, nem is értettem, totál ki voltam készülve. Most mi lesz így? Hát mi is lehetne, külön tanár turbó fokozatra kapcsol, aztán meglátjuk, hogy mi lesz. Ekkor a pánik már olyan méreteket öltött bennem, hogy a motivációs jellegű buktatás annyira volt elég, hogy egy éppencsakhogy egy ici-pici kettessel átcsúsztam az érettségin, egy pont választott el attól, hogy szóbeliznem kelljen. De nem kellett. Milyen szerencsés vagyok - gondoltam : )

Na, jó, oké - gondoltam felejtsük el a középiskolát, hagyjuk a hátunk mögött, egy fejezet lezárult. Induljunk neki a főiskolának tiszta lappal. Oh, hát nem lesz itt gond, csupán olyan szakot kell választani, ahol nem kell matekot tanulni. Hiszen a verselemzés kiválóan megy nekem, majd arra alapozok... : ) Na igen, de lévén pedagógus családból származva, nem igazán áhítoztam arra, hogy én is erre a pályára lépjek. Na de akkor a matekot hogyan fogom megúszni?

Kapaszkodj meg! Sehogy.

Ugyanis egy elegáns mozdulattal pótfelvételin beadtam a jelentkezésemet közgazdász alapszakra. Abban az időben még másként ment a főiskolai felvételi, más volt a felvételi alapja, így láss csodát fel is vettek. Természetesen nem izgultam itt sem, hiszen a közgazdaságtan, a statisztika, a pénzügy nem ment rosszul, hát a matekkal meg majd lesz valami alapon hátradőltem és élveztem az előttem álló nyarat. Hiszen olyan sokan megcsinálták már ezt, miért pont nekem ne sikerülne?!

Így aztán szeptemberben szépen fogtam a kis táskámat és nekiindultam a hőn áhított közgazdász szakomnak. Tudod, a közgazdászképzés alapja a matek (nagy haverságban vagyok vele azóta is), így az első analízis előadás előtt (hogy micsoda? az meg mi?) gyülekezett a csoport, aztán persze beindult a terefere, hogy ki honnan jött, hogy megy a matek, tudsz-e már integrálni, deriválni? Pardon? Miről is beszélünk? Na, itt ismét megvilágosodtam, hogy lesznek itt gondok bőven, hiszen azt sem tudom, hogy a többiek miről beszélnek, ezek más bolygóról jöttek, de legalábbis egészen más matekot tanultak, mint mondjuk én...egek, ebből mi lesz?!

Hát persze, hogy elérkezett az első analízis zh ideje, pedig imádkoztam, hogy érdeklődés hiányában maradjon el... Hát, nem jött be. Mondanom sem kell, olyan fényesre sikerült, hogy a második zh-nak már nem volt értelme nekiállnom. Hogy ez mit is jelentett abban az időben? Azt, hogy pontosan egy év múlva újra felvehetem az analízist, de ott akkor már nincs kecmec, mert ha ott nem sikerül, akkor felülhetek valamelyik korai bárányfelhőre, ami szépen hazarepít fatornyos falumba és könnyes szemmel búcsút inthetek hatalmas terveimnek. Nah, azt már nem!!! Olyan nincs!

Tudod, mi volt a szerencsém? Hogy voltak hozzám hasonlók, akik szintén keményen küzdöttek, hogy a felszínen maradjanak. Nem adtuk fel. Volt egy évünk, hogy kiheverjük az első sokkot, aztán összeszedjük magunkat és úgy induljunk neki újra, hogy némi fogalmat szerzünk a témáról. Nem spóroltuk meg az időt és energiát, aminek eredményként nekem is meglett az analízis, sőt utána a valószínűség számítás is, és még a szigorlat is éppen időben, így Damoklész kardja nem lebegett tovább a fejem felett. Humán beállítottságúként nem volt sétagalopp a sok reál tárgy, de igazából kikerülhető sem. Mindenesetre a többi tárgy javította az átlagomat : ) Meglett a diplomám, sőt azóta van egy újabb is, de ott már nagyon okosan választottam, tényleg nem tanultam matekot... : )

Teltek az évek, a kisfiam elkezdte az iskolát. Szerencsére már most jobb matekból, mint én voltam... De segítsége is van, mert megismerkedtem egy nagyon kedves kis csapattal, és egy nagyon klassz matektanárral, akik azért dolgoznak, hogy mindenki számára könnyen érthető legyen a matek. Ők a Matek Oázis. Ami azért is szuper, mert így nem az én kiváló matektudásomra kell alapozni segítség gyanánt... : ) A kisfiam velük matekozik, imádja a játékos feladatokat, örömmel ül le és foglalkozik a számokkal. A háttérben én is mindig hallom a Bea néni hangját.

Végignéztem az oldalt, mert kíváncsi lettem, és nem fogjátok elhinni, egyetemi analízis anyaguk is van! Hogy ez mekkora segítség lett volna nekem, annak idején! Dúltam-fúltam a matek miatt évekig, aztán a mai gondolkodásommal persze már másként látom. Nincsenek szuperképességeim, az időt nem tudom visszapörgetni. Ám, ha mégis meg tudnám tenni, ma már biztosan másként állnék hozzá. Ezért, ha Te is összeakasztottad a bajszodat a matekkal, akkor ajánlom figyelmedbe az oldal kínálta lehetőséget.

Az egyetemi évek fantasztikusan jók, pláne, ha az első félév megpróbáltatásai nem vetnek rá árnyékot... Legyél felkészült és minden szépen alakulni fog.

B.B.Bea
A szerethető matektanulás szakértője, matektanár