Sokan panaszkodnak, hogy otthon minden világos, meg is tudják oldani a leckét, az iskolában azonban valahogy nem sikerül jó jegyeket szerezni. Mi lehet ennek az oka?


1. Túl nagy stressz

Tény, hogy nyomás alatt nehezebb jól teljesíteni néhány diáknak. Ha túl nagy a stressz, az blokkolja a gondolkodást (ezt kimutatták már agykutatók). Ugyanakkor egy egészséges mértékű stressznek vannak jó hatásai is: motiváltabbá, izgatottabbá teszi az embert, amitől „harcrakész” lesz és minden energiáját a feladat felé tudja mozgósítani.

2. Lehet, hogy csak látszólag megy jobban otthon?

Ha valamit megértünk, akkor könnyen gondoljuk úgy, hogy már a tudásának birtokában is vagyunk. És ha meg tudunk oldani az adott összefüggéssel egy vagy két feladatot, azt hihetjük, a többi is menni fog. Pedig a megértéstől még igen messze van az alkalmazás képessége. Ha nem teszteljük a tudásunkat több oldalról is, nem lehetünk biztosak abban, hogy az elegendő lesz a suliban, a számonkéréskor is.

A helyzet tehát az (és ezt sok szakértő igazolja), hogy varázsmódszerek nincsenek a lámpaláz legyőzésére.

Az első és legfontosabb dolog, hogy tanulni muszáj és nem is mindegy, hogy hogyan!

Nem elég, ha csak tanulgatunk, ha ülünk a könyv/füzet fölött! Pláne nem, ha közben el is kalandozunk erre-arra. Más tárgyakból segíthet, ha kiemeljük a lényeget, ha jegyzeteket készítünk, amit érdemes rajzokkal színezni, pl. a gondolati háló ideális jegyzetelési módszer.

Matekból is segíthet, ha összeírjuk az összefüggéseket, tételeket, amiket az adott témakörben vettünk. Azonban itt sokkal fontosabb a tesztelés, vagyis az, hogy sok feladatot oldjunk meg, aminek ellenőrizzük is a megoldását. A diákok hajlamosak az órai feladat alapján megírni a leckét, és azt gondolni, hogy ezzel minden rendben van, eleget tanultak. Az, hogy maguktól próbálják meg (segítség nélkül) megismételni a gondolatmeneteket, fel sem merül. Pedig az ismétlés rendkívül fontos (minden tárgyból), ez biztosítja, hogy ne csak a rövid távú memóriánkba kerüljön be az adott tudás.

Otthoni matek tanulás


Próbatesztek segíthetnek dolgozatok előtt, mert egyrészt felkészítenek a vizsgaszituációra, másrészt rájöhetünk a saját hiányosságainkra, és pótolhatjuk őket. Ezen túl minden egyes jól megoldott feladattal nő az önbizalmunk is.

A Matek Oázis tananyagokat is úgy állítottuk össze, hogy a folyamatos tesztelést biztosítsák. Állandó visszajelzést adunk a megoldásaidról, és sosem hagyunk kétségek között. Az önbizalmadat is növeljük azáltal, hogy didaktikusan összeállított, fokozatosan nehezedő kérdések elé állítunk, hogy frusztráció helyett sikerélményeket gyűjthess.

Ha a nagyon alapos felkészülés ellenére még mindig lámpalázad van:

Tanulj meg olyan technikákat, amik segítenek lenyugodni

Ha nagyon pánikolunk a dolgozat idején, akkor érdemesebb inkább pár perc szünetet tartani, mint idegeskedve, kapkodva haladni tovább. Hajtsuk le a fejünket a padra és próbáljuk kiüríteni! Vegyünk egy mély levegőt, lassan fújjuk ki, aztán végezzük el a következő gyakorlatot:

  • lélegezz be lassan 4 másodpercig
  • tartsd benn a levegőt 4 másodpercig
  • fújd ki a levegőt 4 másodpercig
  • majd tartsd kifújva 4 másodpercig és kezd előről még egyszer.

A légzőgyakorlat közben gondolj egy számodra biztonságos és kellemes helyre, illatra, ami segít előbb megnyugodni.

Biztassuk saját magunkat pozitív gondolatokkal, megerősítéssel, mint például:

  • Sikerülni fog, hiszen végig erre készültem!
  • Jól fogom csinálni!
  • Nem muszáj tökéletesnek lennem vagy elsőnek végeznem!
  • Egy dolgozat nem minősít engem hosszú távra, az élet megy tovább!

További tippek, jó tanácsok:

  1. Legyen kéznél minden (ceruza, toll, radír, számológép, vizes palack, stb), hogy ez már semmiképp ne okozzon feszültséget.
  2. Vizsga előtt feltétlen szükséges, hogy időben lefeküdj, a vizsga előtti napon, főleg az ágyban, ne tanulj már! Aludj előtte 8-10 órát!
  3. Egyél rendesen előtte, főként magas fehérjetartalmú ételeket és teljes kiőrlésű gabonát, és semmi koffeint. Igyál sok vizet, és leginkább csak azt!

Dolgozat előtt már ne beszélgess az osztálytársaiddal, hogy ki mit tud, ki mit nem tud és ne nézegesd már a könyvedet füzetedet! Ezzel csak nőne benned a felesleges izgalom.

Amikor kiosztják a dolgozatot:

  • Először csak az első feladatot olvasd el! (Akkora rakás feladatot tesznek mostanában a tesztekbe, hogy nincs idő a tervezgetésre.)
  • Ha tudod a választ, írd be!
  • Ha nem tudod a választ, akkor menj tovább, ne kezdj el idegeskedni rajta!
  • Ha végigértél a feladatlapon és van még kihagyott feladatod, akkor a pontszámok szerint oszd be a maradék idődet!
  • Ne nézd folyton az órát! De azért ne is veszítsd el az időérzékedet.
  • Ne beszéld meg és elemezd ki a dolgozatot az osztálytársaiddal, amikor annak vége.

A fenti technikákat, módszereket érdemes otthon begyakorolni, így amikor szükség lesz rájuk a suliban, már jól megy majd.

Sok sikert, jó jegyeket kívánunk!

B.B.Bea
B.B.Bea
A szerethető matektanulás szakértője, matektanár
Lenovo laptop

Téli kihívás

Nov. 05 - Jan. 12
Elolvasom Matematika felvételi 2024: ezek voltak a feladatok és megoldások!

Matematika felvételi 2024: ezek voltak a feladatok és megoldások!

2024. november 28.

Mik voltak a feladatok a matematika felvételin 2024-ben? Mik a megoldások?

Szabad-e matekozni hétvégén?
2023. március 10.

 

Téli Kihívás​​​​​​​

November 05 - Január 12.